Húsba vágó gondok - kis vágóhidak helyzete

A kisebb vágóhidak uniós csatlakozásunk egyértelmű vesztesei voltak. Talponmaradásukat a szigorú szabályozások, a nagymérvű hús- illetve élőállatimport, valamint az itthon különösen gyakori feketevágások is nehezítik.

Uniós csatlakozásunkig hazánk nettó sertéshúsexportőr volt, az exportra termelő, nagy kapacitású sertésvágóhidaknak és feldolgozóknak tehát meg kellett felelniük az EU higiéniai követelményeinek. A kis- és közepes üzemek azonban elsősorban belföldi igényeket elégítettek ki: a csatlakozás után döntő részben nekik kellett olyan beruházásokat eszközölniük, melyek biztosították az uniós elvárásoknak való megfelelésüket. Tekintettel azonban a húsipari vállalkozások alacsony szinten mozgó árbevétel-arányos nyereségére, tartalék nem igen állt rendelkezésükre. Sok üzem tehát bezárni kényszerült - tájékoztatta lapunkat Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Terméktanács titkára.

A csatlakozás a verseny erősödését hozta. Főként az újonnan belépő tagországok feldolgozócégei jelentenek konkurenciát ma is. A hazaiak többsége alul maradt az árversenyben, így ma már sertéshúsból is behozatalra szorulunk.

A nyomon követési kötelezettség rengeteg adminisztrációval jár

A szigorú uniós követelményeket a kisebb üzemek csak több tízmillió forintos beruházás árán voltak képesek teljesíteni. Néhány üzem pályázati források segítségével hajthatta végre a fejlesztéseket, sok üzemnek azonban saját eredményéből kellett állnia a fejlesztések költségeit, ha nem akart bezárni.

"Hogy 1992-ben kialakított üzemünk az uniós csatlakozás után is működhessen, több millió forintot kellett gépekre költenünk. Az állatvédelmi és higiéniai követelmények ugyanis technológiai fejlesztéseket (beléptető rendszer kiépítése, elektromos kábítók beszerzése, gépek lecserélése) tettek szükségessé. Ezek a rozsdamentes acélból készített gépek pedig meglehetősen drágák: egy húsdaráló például kétmillió, egy töltő tízmillió forintba kerül" - részletezi a szigorítás okozta nehézségeket egy Csongrád megyei vágóhíd-tulajdonos. A vállalkozó úgy véli, a költséges fejlesztések mellett a legnagyobb terhet a termékek nyomon követési kötelezettsége rója a vágóhidakra. Eszerint a vállalkozásoknak kettő-öt évre visszamenőleg meg kell őrizniük számos dokumentumot, ami rengeteg, plusz munkaerőt igénylő adminisztrációval jár.

A Békés megyei Atalante Kft. tulajdonosa a vágóhidakat érintő uniós szabályok közül elsősorban az egységes mikrobiológiai mintavételezést kifogásolja. "A naponta több ezer állatot levágó üzemekben ugyanannyi mintát kell venni, mint a havi ezerötszáz-kétezer setést feldolgozó vágóhidakon" - részletezi a tulajdonos, aki annak idején pályázat útján szerzett támogatást vágóhídja korszerűsítéséhez. Az Atalante körülbelül húszmilliót költött műszaki fejlesztésekre.

Az általunk megkérdezett Csongrád megyei vállalkozó szerint a feketevágások magas hazai aránya (ez egyes források szerint körülbelül harminc százalék) is a legális vágóhidak ellen dolgozik: "Sokan úgy gondolják, nincs szükség vágóhídra - ők gyakorlatilag bárhol vágnak, akár egy leemelt ólajtón is szétbontva az állatot. Nem adóznak, nincs szükségük állatorvosi vizsgálatokra, és nem kell milliókat fektetniük vágóhíd építésébe. Termékeiket "háztól" adják el, sokszor drágábban, mint a legális húsokat - az emberek pedig szívesen megveszik" - állítja a tulajdonos, aki szerint az osztrákoktól és németektől átvett mozgóárusítás is tönkreteszi a működő üzemeket.

AGROLINE