November óta tárgyaltak róla, ma délután aláírták az élelmiszer kereskedelem új feltételeit tartalmazó úgynevezett etikai kódexet. A termelői, feldolgozói és kereskedelmi oldal kompromisszumra jutott. Júliustól 80 százaléknyi magyar élelmiszernek kell lennie a boltokban.
A kódex szerint -, amelyet a termelők tavaly utcai demonstrációkkal kényszerítettek ki -, a kereskedőknek itthon a jelenlegi 70 helyett, legalább 80 százalékban hazai élelmiszereket kellene forgalmazniuk.
Gráf József agrárminiszter bejelentette: a kódex aláírásával több hónapos egyeztetési folyamat zárult le, amelynek eredményeként a magyar élelmiszervertikum szereplői rögzítették az együttműködés szabályait. Például azt, hogy döntően magyar terméknek kell lennie az üzletekben, a kereskedő csak szabályozott esetekben alkalmazhat megadott visszatérítéseket – vagyis kérhet pénzt a beszállítótól, ha az ő termékeit árusítja. Szól a kódex a fizetési feltételekről.
De mi számítson magyar termék? Sirman Ferenc államtitkár számolt be erről, s mondandójában erősen kompromisszumos megoldást vázolt fel. Ezek szerint a mezőgazdasági alapcikkek, például zöldségek, gyümölcsök, tojás, hal, valamint a tej és a tőkehúsok csak akkor számítanak magyarnak, ha azokat itt termelték és hazai bejegyzésű cég állította elő. A húsipari készítmények és tejtermékek esetében is alapkövetelmény lesz a magyar nyersanyag-felhasználás, ám az alapanyagokat külföldről is beszerezhetik, ha ez itthon teljes egészében nem megoldható. Lényegében emiatt vitázott hetek óta a termelői és az élelmiszeripari oldal. Az egyéb áruk, például a csokoládé akkor számítana magyarnak, ha azt itt állították elő, függetlenül a nyersanyagok beszerzési helyétől.
Kérdés, hogy milyen szankciók érik azokat, akik megszegik a hónapok munkájával létrehozott megállapodást, magyarul vétenek a kódex ellen? A leírtak megszegőit legfeljebb csak azzal büntetnék, hogy nyilvánosságra hoznák a szabály megsértésének tényét. Vagyis a nyilvánosság erejét használnák a felek, mintegy modern kori kalodát.
A kódex működtetését az agrártárca vállalta magára: a kódexhez a minisztérium mellékletet csatolt, és ebben garantálja a kódex működési feltételeit.
Van még tisztázatlan pontja e megállapodásnak, erre utal az is, hogy fél év múlva áttekintik az egyezséget és ha szükséges, módosítják.
SZABAD FÖLD