Címlap

Bejelentkezés


A zöld tea újabb előnyös hatását igazolták

Rovat(ok):

A rendszeres zöldtea-fogyasztás véd az Alzheimer-kórtól, illetve a szellemi hanyatlás egyéb formáitól - derült ki a nagy-britanniai Newcastle Egyetem kutatóinak vizsgálatából.

A Phytomedicine című, gyógynövényekkel foglalkozó tudományos lapban megjelent tanulmány szerint a kínaiak ősi itala hatékony lehet a szellemi hanyatlás és a rák kockázatának csökkentésében.

A Newcastle Egyetem kutatóinak vizsgálatát azért tartják egyedülállónak a szerzők, mert nem egyszerűen arra voltak kíváncsiak, hogy a frissen főzött zöld teában lévő jótékony vegyületek hogyan hatnak a szervezetünkre, hanem az emésztés szimulációjával azt is megnézték, hogy ezekből a jótékony vegyületekből mi marad meg az emésztést követően, képesek-e még a remélt előnyös hatások kifejtésére, illetve felszívódnak-e egyáltalán a bélrendszerből. Az ugyanis, hogy egy hasznos tápanyagot elfogyasztunk, még nem garancia arra, hogy fel is szívódik beleinkből, illetve hogy kifejti a kívánt kedvező hatást.

"Vizsgálatunk legizgalmasabb eredménye, hogy a megemésztett zöld tea vegyületei még hatásosabbak az Alzheimer-kór ellen, mint a frissen főzött teáéi" - magyarázta a kutatásvezető, dr. Ed Okello. "Ráadásul kiderült az is, hogy az emésztés során keletkező vegyületek daganatellenes hatásúak, azaz a rákos sejtek szaporodását jelentősen lassítják."

A vizsgálatban a Newcastle Egyetem kutatócsoportja együttműködött egy skót mezőgazdasági intézettel (Scottish Crop Research Institute), amely segítséget nyújtott az emésztést szimuláló különleges technológia kifejlesztéséhez.

A zöld és a fekete tea is védi az agysejteket

Az Alzheimer-kór hátterében két toxikus (mérgező) vegyület, a hidrogén-peroxid és a béta-amyloid nevű fehérje agyi neuronokban (idegsejtekben) való felhalmozódása áll. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a fekete és a zöld teában is jelenlévő úgynevezett polifenolok ezeket a káros vegyületeket megkötik, és ily módon megvédik az agysejteket.

Az emésztés során a polifenolok kisebb összetevőkre bomlanak. A kutatók egészséges sejteket és daganatsejteket tettek ki e hasznos vegyületeknek, illetve különféle káros molekuláknak többféle koncentrációban. Azt tapasztalták, hogy a zöld tea megemésztett összetevői megvédték a káros hatásoktól az egészséges sejteket, a ráksejtek szaporodását pedig lelassították.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy a szellemi hanyatlás, illetve a daganatos betegségek kockázatcsökkentésének csak egyik eszköze a zöldtea-fogyasztás. Emellett fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres mozgás és az egészséges életvitel is.



ORIGO